A könyvet ugyan nem olvastam, de filmként annyit hallottam róla, hogy elkezdett érdekelni. Amikor tavaly megtudtam, hogy készül egy újabb feldolgozás Leonardo DiCaprioval, akkor már kifejezetten vártam. Igen, Ő számomra egyike azon színészeknek, akiknél elég, ha tudom, hogy játszik, máris érdekel az, amiben szerepel. Nagyon tehetségesnek tartom, mindig hiteles és tökéletesen elhiteti velem, hogy éppen egy fogyatékos gyerek, vagy nagyon okos szélhámos, netán az FBI feje, vagy egy tégla, esetleg gyémántvadász, vagy kalandor, vagy egy szegény festő, aki utánam ugrana a jeges vízbe, vagy hősszerelmes, vagy... még sorolhatnám, de a lényeg, hogy Leo az egyik legjobb színész, akit valaha láttam és megfogott... még a legkisebb arcizma is képes "játszani". Ez a címszerep pedig nagyon alkalmas arra, hogy sokoldalúságát is bemutassa.

The Great Gatsby. A kritikák szerint ez a feldolgozás szinte szó szerint követi a könyvet, ami azt hiszem fontos a történet és a karakterek szempontjából. Azért érzem ezt most külön kiemelni, mert az egyértelmű, hogy a könyvet sosem lehet egy az egyben filmre vinni, hisz' más műfajról van szó, más eszközökkel élhet egyik és megint másokkal a másik, de a lényeg és a mondanivaló szempontjából nem mindegy, hogy mi jön ki végeredményben. A film engem megvett. Nem gondolom, hogy felszínes, nem gondolom, hogy egysíkúak a karakterek, nem gondolom, hogy nem szerethető a főhős, vagy éppenséggel nem elég utálatos az ellenfele.

..

A felszínesség persze megjelenik, Gatsby nagyszabású és látványos péntek estéi CSAK ezekről szólnak és a végén úgy tűnik, akik részt vettek rajta tulajdonképpen illenek is a képbe, mert ők valóban felszínesek. Jay Gatsby viszont nem is tartozik a saját bulijába, csak Daisy érdekli, akibe évekkel korábban beleszeretett és nem a fény, a pompa, a pénz. Vagyis a pénz is csak azért, mert úgy tapasztalja, hogy csak azzal lehet Valaki és úgy gondolja, hogy álmai asszonya is csak akkor és azért szereti, vagy legalábbis akkor lehetnek együtt, ha el tudja halmozni minden földi jóval.

És itt rögtön meg is állnék, mert belegondolok, hogy gyakorlatilag a félreértés és/vagy az információhiány miatt sokminden másképp történhetne.

Gatsby nem megy haza szerelméhez, amíg vagyont nem szerez és a lány azon nyomban le is mondaná az esküvőt, de a család nem engedi és ezt Gatsby nem tudja (honnan is tudná?), majd később hibának aposztrofálja, de persze nem olyannak, ami kedvét szegné, de eleve más szituációból indulna a folytatás, ha ez a csavar nincs. Aztán ott van a vége: vajon Mr Lovaspóló akkor is ráuszítaná az elkeseredett férjet Gatsby-re, ha tudná, hogy valójában a felesége ütötte el a szeretőjét? Persze, lehet, hogy ugyanúgy kivonná a képletből, de a lelkiismeretével (ami persze nincs neki) mégis másképp kellene elszámolnia.

Ha már itt tartunk, most egyből a végére ugrok. Nem szeretem az ilyen végeket, mert menthetetlenül romantikus és 'hepiend'-párti vagyok, de itt és most azt hiszem, ezt nem lehet megúszni. Ez a tragikus szerelem nem érhet véget másképp. Daisy nem elég erős, Jay pedig még elvei - vagy inkább túlzó elképzelései és görcsös múlthoz való ragaszkodása - ellen is képes a lány mellett maradni és egy ilyen egyenlőtlen küzdelemben a harmadik fél könnyebben tud harcolni ellenük. Nem érhet véget másképp?

Valójában Daisy egyáltalán nem szimpatikus karakter. Amikor kellene, nem mer kiállni magukért, amikor már megtenné, akkor késő és nem is tartós, mert legvégül belesüpped a kényelmes és elvárható, felszínes életformába, ahogy azt Nick barátunk jól meg is fogalmazza a végén. Íly módon meg sem érdemelte Gatsby-t. Azt az embert, aki annak ellenére szerethető figura, hogy nem tisztán szerezte a vagyonát és akit ez a tulajdonsága bélyegzett meg, hiába volt hős katona és okos üzletember és kedves házigazda. És aki nem érdemelt golyót a szívébe. De ez kit érdekel, fő, hogy Mr Lovaspóló elutazhat a családjával, mert a neje elnézi neki a félrelépéseket, hiszen mégis csak minden alkalom után hazatér hozzá. Hát nem aranyos? (nem) Igen-igen, a férj szín tisztán utálatos figura és mégis ő vonul el győztesen. Ilyen az élet? Ez az, amit az én naív lelkem nem nagyon tud elviselni, de ez szintén nem érdekel senkit, a film ettől még remek.

A színészek szintén. Vagy éppen ezért, mert az alap, azt gondolom, sokat segíthetett nekik. A címszereplő egyértelműen az, aki a legtöbbet mutathatja meg magából és Leonardo DiCaprio annyira jól hozza egyrészt a magabiztos, okos és figyelmes sármos Gatsby-t, másrészt a szerelmes, félszeg és bizonytalan Jay-t, hogy még inkább a szívembe zárom. Carey Mulligan remek Daisy, törékeny és gyönyörű, mégis eléri, hogy egy buta libát lássak benne. Joel Edgerton alakítása szintén tetszett, a rideg, könyörtelen tulajdonságait jól kiemeli még az is, amikor kedvesnek és figyelmesnek akar látszani. Tobey Maguire a szemlélő, aki benne van a sztoriban és a belső körökben, de mégis csak kívülről figyel és ehhez képest nem is lehetne többet belevinni ebbe a figurába.

A 3D engem bármikor lenyűgöz, úgyhogy egyáltalán nem zavart, hogy nem minden jelenet volt látványosabb ettől, a mozinak amúgy is varázsa van, ez csak újabb élvezeti faktor lehet, ha az ember engedi, hogy elvarázsolja. Itt azonban a történet a lényeg és az, hogy a végén az ember még ücsörög egy kicsit a székben és legszívesebben jól odamondogatna a férjnek és megmondaná a magáét a feleségnek, miközben szipogva próbálja életre kelteni az örök reménykedőt. A NAGY Gatsby-t.

Azt mondtam, hogy Leo hatalmasat alakít ebben is?;-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.