Matt Damont már anno otthagyták egy messzi-messzi galaxisban a Csillagok között (Interstellar) (;-)) és úgy tűnik, Ridley Scott legújabb filmjében szintén ez a sors vár(t) rá. És ez milyen jó nekünk, nézőknek is.:-)

(klikkre poszter)

Tetszett a film. A 3D kiemelte a hatalmas "semmit". Nem, nem véletlenül fogalmazok ilyen... kicsit paradoxonos módon: a kietlen sivár tájat, a végtelen űrt remekül érzékeltette ez a plusz elem. Mindemellett és a humoron, izgalmakon túl leginkább a mondanivaló fogott meg, legalábbis az, amit nekem mondott az egész sztori.

< !!! S V !!! >

Adott egy Mars-expedíció, az egymást húzó, de összeszokott legénység és mindjárt az elején megkapjuk a vihart, amely távozásra készteti a csapatot, hogy megalapozhassák a lényeget: főhősünket hasba vágja egy elszabadult kütyü-elem, eltűnik a színről, életjelei megszűnnek, a vihar meg csak erősödik és ha nem akar az egész társaság meghalni, menniük kell. És mennek. Mark Watney (Matt Damon) pedig marad. Sőt, életben marad. A Marson. Egyedül. Iszonyatosan-borzalmasan messze. Mindentől. Egyedül. Sebesülten. 30 napra elég élelmiszer-készlettel. Egyedül.

...és innentől kezdve nyűgöz le a film. Egyrészt az összefogás és a csapatmunka, ötletelés, elszántság itt, a Földön, hogy visszahozzák azt az egy szem emberkét, másrészről az az élni akarás, elszántság és gondolkodás/mód ott, a Marson, hogy az egy szem emberke kibírja azt a sokévnyi időt a semmi közepén, ami a mentőexpedíció megérkeztéig tart. Igen-igen, ezen voltam elájulva pl. az Apollo 13-nál is. Nagyon bírom, hogy az emberekből ilyenkor előjön a okosság, a kreativitás, a merészség és egyként dolgoznak össze, akárcsak egy ember megmentéséért is. Persze, ez a munkájuk, de ugyebár tudjuk, hogy ez azért nem minden esetben jelent lelkiismeretességet is (sőt... sajnos...).

A filmben visszatérő humorforrás, maga a tény, ami igazából önmagában elég ijesztő, azaz, hogy Mark egyedül van egy egész bolygón. Brrr! A lényeg persze, hogy nem adja fel. Egy pillanatra sem. Ez szerintem a legnagyobb üzenete a filmnek: a leglehetetlenebb helyzetben sem szabad kétségbe esni, vagy legalábbis hamar túllendülve azon, már a megoldáson kell gondolkozni. Tudom, mondani könnyű, de ha sokat mondjuk, talán rutin lesz, vagy legalábbis pavlovi reflex.:-) A tudományos részéhez nem tudok hozzászólni, de biztos megvan az alapja például annak, hogy hogyan tudott a mi kis Robinsonunk krumplit termelni a Marson (elérve ezzel, hogy ő a legjobb termesztő az egész bolygón :-)), hogy aztán persze jöjjön az újabb katasztrófa, mely romba dönti a veteményt.

Nagyon tetszett, hogy mikor figyelték Houstonban Mark mozgását - más kapcsolat nem lévén - csak arra hagyatkozhattak, hogy megpróbálták kitalálni a gondolatát és ... sikerült. Amikor kommunikálni próbáltak, eleve Marknak is szüksége volt egy ötletre, de az is kellett hozzá, hogy a másik oldalon rájöjjenek, mit talált ki. És rájöttek. Többek között erről beszéltem, mikor az összefogást, kreativitást és csapatmunkát említettem.

A földi összefogásból nem hiányozhat a szétszórt nagykoponya néger, aki még azt sem tudja, ki a nagyfőnöke, de szállítja a mentőötletet, mely természetesen nagyon necces. Talán kicsit cinikusa írom ezt, mert sablon-gyanús, de mégis tetszik, amit kihoznak belőle, mert nagyon fontosnak érzem, hogy számíthatunk a másikra, hogy bízhatunk abban, hogy a csapattársak szinte gondolkodás nélkül visszafordulnak értünk, ha az szükséges ahhoz, hogy megmeneküljünk.

Összességében látványos és inspiráló film a Mentőakció, olyan színészekkel a főbb és kevésbé főszerepekben, mint Sean Bean, Jessica Chastain, Kate Mara, Michael Pena, Sebastian Stan, Kristen Wiig, valamint Jeff Daniels és Chiwetel Ejiofor.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.