< !!! S V !!! >

Oscar-jelölt film. Clint Eastwood-rendezés. Valós személyről szóló történet.

Valójában nem volt egyértelmű, hogy meg akarom nézni. A háborút borzalmasnak, feleslegesnek, szörnyűnek tartom, épp ezért mindig elgondolkozom, hogy megnézzek-e erről szóló drámákat. Bradley Coopert az utóbbi időben viszont megszerettem, ez mindenképp a megnézés felé fordította a mérleg nyelvét, illetve Eastwood rendezése tett kíváncsivá. Megnéztem a filmet. Kár lett volna kihagynom.

"Az Egyesült Államok történetének leghalálosabb mesterlövésze." A plakát így summázza a Cooper által megformált karaktert, aki valós személy. Chris Kyle 160 hivatalos találattal a legeredményesebb amerikai mesterlövész (azért ezt így furcsa leírni...), aki négy bevetésen volt Irakban, végleg hazatérve próbált a családjába és az életbe visszailleszkedni, ám egy veterán lelőtte 2013-ban.

Ennyit tudtam a sztoriról amikor beültem a moziba. A film megfogott, mikor vége lett, csak ültem és néztem.

(klikkre poszter)

Később olvastam véleményeket és kritikákat, miszerint a film csak amerikai propaganda; jó, de csak iparosmunka; egyoldalúan mutatja a sztorit; nem is így történt a valóságban; nem fejti ki rendesen a poszttraumás stressz jelenséget; Cooper csak fapofával játszik, miért ér ez Oscar-jelölést neki...

... és csodálkoztam, mert én biztos más filmet néztem. Tudom, "ízlések és pofonok különböznek", nekem is alapelvem ez, de amikor ilyen ellentétes véleményt olvasok és úgy érzem, van, aki csak nézi, de nem látja, mi történik, akkor mindig leesik az állam és kapásból cáfolok magamban...

Nem éreztem a propagandát, egy sztorit láttam, emberi vívódásokat, kapcsolatokat, háborús borzalmakat; az hogy az ellenség lelövésével, amerikai katonák életét mentette meg, azok szemében hőssé tette; nyilván iraki filmben Mustafa a hős, szerintem ez így rendben van, ez így van rendben. Az iparosmunka miért baj, ha még jó is, ráadásul, mint említettem, nekem még utána is járt rajta az agyam. Az egyoldalúság általános jelenség, miért kellene elvárni mást? Nem feltétlenül érdekel a valóság, mert nem dokumentumfilmre ültem be, hanem egy filmre, amely soha nem képezi le egy az egyben a tényleges történéseket. Miért kellene a PTSD-t fejtegetnie, ha nem ez volt a koncepció? Cooper fapofa volt, mert valószínű, hogy Kyle ilyen figura, ezt kellett hoznia.

Mindezeken túl, tényleg azt gondolom, kár lett volna kihagyni ezt a filmet.

Bradley Cooper nekem nagyon tetszett ebben a szerepben. Az egyik "tetős-jelenetnél" gyakorlatilag az arcával lejátszotta az egész sztorit, látszott a vívódás, a döntéskényszer súlya. Más volt, amikor a harctéren volt, ahol kemény volt és határozott, megint más, amikor otthon csak kereste a helyét, amikor nem tudta, hogyan is kezelje, hogy hősnek tartják. Igen, kezd érdekelni Cooper jövője.

A film ha nem is sokat, de bepillantást engedett a másik oldalba is. Pontosabban nekem épp az maradt meg, hogy a "nagy ellenfél" az ellenség soraiban gyakorlatilag az iraki Kyle, ott is van feleség és kisbaba, ő is nagyon profi, csak éppen ő otthon van a háborúban. Mármint az ő hazájában zajlanak a csaták. Ez persze egy egészen más megközelítés, erről külön esszéket lehetne írni.

A hangulat engem beszippantott. Az egyenes történetmesélés egyfajta nyugodtságot és egyszerűséget sugallt, de az otthon és a harctér közötti hangulat és viselkedéskülönbség meghozta azt a feszültséget és egyfajta kíváncsiságot, ami miatt siettettem volna az egész filmet. Mi fog történni? Tényleg megússzák? Miért nem siettek? Miért nem lőttek? Miért nem beszélgetnek otthon? Miért fontos Kyle-nak ennyire a háború. Ez utóbbinál pedig egyből felkaptam a fejem, merthogy... persze... a film elején bemutatták, miben nőtt fel, az apja elmélete jól párosult az ő alapvető emberi tulajdonságaival.

Az egyes jelenetek elgondolkoztatnak, megráznak, meglepnek.

Az iraki anya odaadja a gránátot a KISfiának, hogy ő dobja az ellenségre. Milyen anya az ilyen? Ha a hitünk mondja, akkor bármi megengedett és jó célért áldozza fel a gyermekét? És milyen felelősség Kyle-nak lelőni azt a gyereket, tudva hogy ezzel több katonatársa életét menti meg egy élet árán, még akkor is, ha az egy gyereké?

Kyle otthon nem tud mit kezdeni magával, az asszonynak hiába van rá szüksége a két kisgyerek mellett, ő mégis menne vissza és leginkább Mustafát szedné le. Miért fontosabb a haza, mint a család? Miért él Kyle-ban annyira az apja által elültetett mag, mikor a család szintén fontos. Ugyanakkor milyen jó, hogy vannak emberek, akik feláldoznák akár az életüket is másokért, mások - akár vadidegenek - biztonságáért.

Érdekes volt látni, hogy az egyes katonák között is milyen különbségek vannak: van, aki belefásul, van, aki nem bírja már gyomorral, van, akinek elege van és inkább hazamenne a családjához és van, aki ott érzi magát elemében.

Hiába a több mint kétórás játékidő, egy pillanatra sem untam, vagy éreztem azt, hogy túl hosszú, mikor lesz már vége. Mindennek megvolt a helye és ideje, a lassabb részeknek épp úgy, mint az akciónak.

A vége pedig egyszerűen ütött.
Úgy tűnik, Kyle megtalálta az egyensúlyt, mikor végleg hazatért, jó férj, jó apa tudott lenni; egyik nap a családi idill után Kyle kilép az ajtón és találkozik egy sráccal, aki szintén harcból jött és akivel kimennek a lőtérre gyakorolni, majd a feleség lassan bezárja az ajtót... elsötétül a kép és csak egy mondatot látunk... "Chris Kyle-t aznap lelőtte egy veterán, akinek segíteni próbált."
Hiába tudtam, mi történt Kyle-lal, ez az egy mondat csak úgy hirtelen... mint egy fejbekólintás.

...és ezután jöttek az eredeti képsorok Kyle temetéséről. Megható volt a hosszú kocsisor, az embertömeg. Számomra pedig kielégítő, mert szeretem, ha valós sztorik megfilmesítésénél valahogy az "igazi"-t is megjelenítik.

Maga a tény pedig külön megrázó és tragikus: négy bevetést túlélve a hőst saját hazájában ölik meg, ahol nincs háború, ráadásul egy sorstársa teszi, akinek azt hitte, támaszt nyújthat.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

Clint Eastwood és Bradley Cooper a 2015-ös Oscar gálán.
A film 6 jelölésből egy technikai díjat nyert (legjobb hangvágás).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.