Idén lesz négy éve, hogy véget ért a 'Smallville'.
Ez volt a más(od)ik sorozat, amelyik nagyon
magába szippantott. Erről is összeszedtem
gondolataimat, csak - mint utóbb kiderült - rossz helyen,
mert az enyészeté lett az egész (igen, a freeblogról van szó).
Most megtaláltam azt az írást (még szerencse, hogy van,
amit elmentettem), amelyikben a befejezésről írtam.
Hmm, mit mondjak... nagyon tetszett és
aktuális a véleményem ennyi év után is.

< !!! S V !!! >

2011. május 13-án véget ért az amerikai scifi sorozatok eddigi leghosszabbja. A Smallville 10 évadot, összesen 218 epizódot ért meg, végigkövetve Clark Kentet a gimiből a Supermanné válásig. Lois Smallville-je nagy utat tett meg Smallville-ből Metropolisig és itt nem a földrajzi távolságról van szó.:-)

10 év, te jó ég, nem semmi! Elmondhatom, hogy végignéztem és ha nem is emlékszem minden egyes részre, minden részletre, de vannak kedvenceim, vannak olyanok, amelyeket nagyon a szívembe zártam, amelyeket bármikor szívesen újra néznék. Az elején még csak itthon követtem az eseményeket, de ez volt a második olyan sorozat, amelyik elérte, hogy nem tudtam kivárni, míg ideér és a 8. évadtól kezdve 'elébe mentem'. Ezekben az utóbbi évadokban ráadásul az is tetszik, hogy gyakorlatilag átváltott az epizódikus jellegből szerializálttá. Az összefüggő történet miatt még kevésbé lehetett kivárni az egy hetet, de volt olyan, amikor érdemes volt bevárni több részt, mert átsegített egy zűrös időszakon. Igen, lehet, hogy furán hangzik, de éppen jólesett kicsit szuperhősöket nézni, különös tekintettel Tom Wellingre, aki szépen kinőtte magát, és ezzel együtt nagyon remélem, hogy ez a tíz évi skatulya nem skatulyázza be.;-)

Nem akarok, de nem is tudnék most átfogó elemzést adni, viszont a finálé mindenképpen írásra késztet, mert igaz, hogy nem vagyok nagy sorozatőrült, s bár többet is nézek, igazi kedvencem csak kevés van, de ... amennyire csalódtam 'az első számú'-ban, annyira töltött el jó érzéssel ez. Így persze most kicsit furán hangzik, mert nem annak örülök, hogy vége van (bár nagyon sokáig nem is lehetett volna húzni), hanem annak, hogy azt érzem, igen, tetszett, megkaptam... ha már vége, akkor így legyen vége. Még ha nem is volt maradéktalanul az, mégis tökéletes volt a befejezés, amelyről inkább nem is összefüggően írok, hanem csak néhány gondolatot felvillantva, néhány szívem-csücske részt kiemelve.

Kezdem azzal, amit igazából már tudtunk, de mégsem: Lois és Clark, Clark és Lois, mint egy pár.;-) A dupla részes sorozatzáró első fele nagyrészt az esküvőről, illetve a készületekről szól, a végső simítások afelé, hogy tényleg megoszthatják az életüket. Az más kérdés, hogy nem sikerül pontot tenni a végére, de még így sincs igazán hiányérzet, mert nagyon szép jeleneteket láthatunk.

"Én, Clark Kent, Téged, Lois Lane, társammá fogadlak… örökre. Ha Te mellettem vagy, sosem leszek egyedül. Habár a világ erős és független nőnek lát, soha nem ismertem senkit, aki ilyen kedves és tiszta szívű lenne. Ha elvesztem, Te mindig ott voltál, hogy visszahozz. Ezért ezen a napon, ebben a pillanatban rád bízom életem hátralévő részét. Mindig hittél bennem és én is hiszek benned. És ha hiszel valakiben, az nem egy percet jelent, vagy az adott pillanatot. Az örökre szól."

"Azt akartam, hogy ez az eskü tökéletes legyen, de a tökéletességet nehéz összehozni. Az élet már csak ilyen, egy kissé zavaros. A szerelemmel kapcsolatban apám szavai jutnak eszembe; azt gondolom, ez olyan, mint amit a sereggel kapcsolatban mondott: csak akkor vállald el, ha mindig is úgy képzelted, ezt az egyetlen dolgot szeretnéd tenni. Clark, én nem tudom elképzelni, hogy életem egyetlen pillanatát is nélküled töltsem el. Ezért ígérem, mindig számíthatsz rám, mint ahogy én is mindig számíthatok rád. Te vagy a legjobb barátom, Te vagy az otthonom és Te vagy az igaz szerelmem. A Tiéd vagyok és leszek örökre."

Tetszik a fogadalmak szövege, tetszik, ahogy szakítanak az ottani hagyományokkal és a vőlegény kíséri be a menyasszonyt és tetszik az olyan "apróság", mint amikor Clark nem csak a karját nyújtja Loisnak, hanem meg is fogja a kezét, miközben mennek... Szerintem ez egy nagyon szép momentum és ilyenkor mindig furdal a kíváncsiság, hogy vajon ez a kis mozdulat honnan jött: a rendező mondta? Erica ötlete volt? vagy Tomé, netán ösztönösen tette? ...?

Kiegészítés (2015.04.05.): Nemrég néztem bele az első évad végébe és most feltűnt, hogy Clark ugyanígy kísérte Chloet a bálba... vagyis ezzel meg is válaszoltam magamnak a kérdést: ez Tom mozdulata. Örülök.:-)

~*~*~

A 10 évad nagy játéka volt visszahozni a régi, meghatározó szereplőket. Megmondom őszintén Lana egyáltalán nem hiányzott, de pl. Lex nélkül nem lehetett volna befejezni és nem is volt öncélú a szerep, nagyon jól illeszkedett a történetbe. Különösen, (a)hogy nála és Clarknál összehoztak egy kis visszatekintést az elmúlt évtizedre. Jonathan is hiányzott volna, hiszen meghatározó szerepe volt Clark fejlődésében, jó volt látni az esküvőn (ha már itt tartunk, közbevetőleg megjegyzem: az mégis picit hiányzott, hogy Lois családját nem sikerült idevarázsolni) és jó ötlet volt, hogy végülis ő adja át fiának "A" ruhát.

~*~*~

Nagyon jó volt Tess és Lex utolsó jelenete, tetszett a párbeszéd, majd a megoldás, hogy végül Tess az, aki elveszi Lex emlékeit.

- Tudod, igazából megmentelek.
- Mitől?
- Hogy olyanná válj, mint én.
- Túl késő. Clark már megtette.

~*~*~

Nagyon örültem, hogy az átkötés a Smallville és a Superman Univerzum között hangzásban és látványban is megvolt: felcsendült az ismert zene és láthattuk a ruhát is. Számomra kifejezetten jóleső érzés volt, hogy mindez nem direktben, illetve csak részben történt. Igaz, hogy megnézném Tom Wellinget egy Superman filmben, de mégsem vágyom arra, hogy lássam a klasszikus "egyenruhában" - igen, tudom, ez már önmagában ellentmondás.;-)

~*~*~

Mindent összevetve, nagyon jó 'kis' 10 évet sikerült összehozni, melyre az utolsó évad, és az utolsó részek csak feltették a koronát. Le a kalappal mindenki előtt, aki ebben részt vett!

A karakterek és a színészek megemlítése is erősen szubjektív, de amellett, hogy Lex és Lionel figurája remek és a két színész, Michael Rosembaum és John Glover nagyszerűen alakították a karaktereket, én mégis csak hármat emelek ki.

Kezdettől fogva szeretem Chloet. Alapvetően különlegessé teszi őt az a tény, hogy a Superman történetben nem szerepel, őt a Smallville teremtette, de fantasztikusan erős és mély barátságuk Clarkkal az egyik erőssége a sorozatnak. Itt is voltak ugyan megingások, amelyeket nem is igazán értettem, de szerencsére, ezek nem voltak hosszú életűek. Az, hogy végül Chloe mesélte el, hogyan vált Clarkból Superman, igazán szép és méltó volt a befejezésben. Allison Mack pedig egyszerűen csodálatos a szerepben. Olyan jól hozza a figurát, annyira bírom, hogy sokszor csupán az arcjátékával el tud mesélni mindent.

Lois nem ismeretlen figura, mégis nekem az eddigiektől eltérő oldalát mutatta. Az elején roppant idegesítő, minden lében kanál stílussal megáldott -a többiek szemében persze inkább átkozott- lányként robbant be a köztudatunkba, de aztán fokozatosan alakult át úgy, hogy alapjában nem is változott igazán. Most, hogy elgondolkoztam, hogyan is írhatnám le, az eskü szövege jutott eszembe: erősnek mutatja magát, közben akkora szíve van, hogy alig fér el benne. Erica Durance pedig nagyon belopta magát a szívembe, tetszik, ahogy megformálja Loist, mindamellett, hogy női szemmel nézve is csinos és szimpatikus, egyszer sem éreztem, hogy hiteltelen lenne a szerepben. Ráadásul még jól is néznek ki Tommal.;-)

...és már itt is vagyunk a főszereplőnél. Igen, Clark Kent a központi figurája a sorozatnak és nem csak azért, mert ő (lesz) a szuperember, hanem, mert a Smallville hivatott arra, hogy bemutassa, HOGYAN válik azzá. Clark sok mindenen keresztül ment, sok kalandot élt át, de mindig megmaradt az alapoknál, akármennyire is próbálták mások, vagy akár saját maga néha letéríteni, mindig visszatért és rájött, mi a helyes. Tom Wellingben pedig van valami, ami különösen alkalmassá teszi erre a szerepre. Ugyan nem ismerem, de mindamellett, hogy nagyon jól néz ki és az elején talán még nem volt nagy a 'színészi manírkészlete' (;-)) mindig is megygőzőnek és hitelesnek éreztem. Folyamatosan jól és talán még jobban hozta a clarkos stílust. Nekem nagyon tetszett, amikor kicsit mást kellett megjeleníteni. Ez persze minden szereplőre vonatkozik, és gondolom, ennek örültek is, hisz' ilyenkor alkalmuk van kicsivel többet és mást megmutatni magukból. Nos, ez Tomnál is működött: nagyon jól eltalálta a különbségeket a jó és rossz énje között, a hangjából, csak az arckifejezéséből lehetett tudni, melyikről van éppen szó; vagy amikor Lionellel testet cseréltek, megváltozott a járása, a mozdulatai. Igazán hozzá nőtt a szerep, ő is beletanult, de -mint már az elején is említettem- nagyon remélem, hogy ez nem jelent beskatulyázást; már amennyiben színészként akarja folytatni, hiszen producerkedik és már rendezett is.
Befejezésül Greg Beeman szavait idézném (többek között az utolsó részt rendezte), melynél jobb végszót keresve sem találhattam volna.

"Nem tudom, mi mást is mondhatnék…
Kivéve, hogy legmélyebb elismerésem Tom Wellingnek. Már nem volt éppen kisfiú, amikor találkoztunk, de mégis tágra nyílt szemű és csiszolatlan volt. Félreértés ne essék, tökéletes volt a szerepre és remek volt a korai epizódokban. Az évek során viszont felnőtt és olyan sokat fejlődött – sokkal többet, mint amennyit szükséges lett volna. Amint megértette, hogy neki kell a csapat hátvédjének lennie a kamera előtt és mögött, erős szándékkal fogadta el ezt a szerepet. Tíz év alatt kiváló színész, kiváló rendező és kiváló producer lett belőle és mindegyiket nagyon komolyan vette. Kétségtelen, hogy ez a sorozat leginkább miatta tartott ki tíz évig. Nem csak azért, mert a folytatás miatt ezeket kellett tennie, hanem, mert voltak dolgok, amelyekhez ragaszkodott, hogy megcsinálja és voltak, amelyeket nem volt hajlandó megtenni. Ezek adták a sorozat tisztességét és ez a tisztesség adta meg a sorozatnak a hosszú életet.
... Ő egy úriember, egy jó ember és ez a becsületesség a szereppel együtt átjön a képernyőn."

~*~*~*~*~*~

Kiegészítés (2015.04.05.):

Tom Weeling

 a Parkland c. filmjének premierjén a Venice Filmfesztiválon
(2013. szeptember 1.)

és

a Draft Day c. filmjének new yorki premierjén
(2014. április 10.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.