Hamarosan indul nálunk is a 3. évad, ennek apropóján íme, az 1. évad főcíme;-) Nekem nagyon bejön.;-)

 

 

Wanted (2008)

2015.08.25. 22:28

Véletlenül futottam bele anno ebbe a filmbe és azon csodálkoztam, hogy korábban vajon miért nem hallottam róla, főleg, hogy olyan szereplők vannak benne, mint Angelina Jolie, James McAvoy, Morgan Freeman.

wanted-2008_k.jpg(klikkre poszter)

Merthogy tulajdonképpen tetszett. Egyfajta szuperhősös, vagy legalábbis különleges képességű főhősről szóló történet, aki ébredezik éppen eme tulajdonságára és persze segítőket is kap, akik megtanítják pl. hogyan kell kanyarbanlőni (sic!) és akikről persze nem tudja, hogy hányadán áll velük. Mindezt kis humorral és csihipuhival, illetve kunsztokkal megfűszerezve. Ez utóbbira remek példa, hogy hogyan is kell felszedni valakit száguldó gépkocsival úgy, hogy az illető nem számít rá, csak éppen fél az ütközéstől.:-)

Szerző: teardrops

Szólj hozzá!

Címkék: wanted

Kategoriák:

Mondat: Smallville 9x20

2015.08.23. 11:15

Én el akartam mondani neki [Lois], de szerinte fontosabb,
hogy titokban tartsam a kilétemet.
Mikor Maszatként beszéltem vele, egy másik oldalát láttam.
Csak jobban beleszerettem,
de azt az oldalát nem akarja megosztani Clark Kenttel.

smallville_920.jpg

I tried to tell her who I am, but she thought
it was more important I protect my identity.
Talking to her as the Blur, I... I've seen a different side of her.
And it's made me fall deeper,
and it's just not a side she's decided to share with Clark Kent.

Szerző: teardrops

Szólj hozzá!

Címkék: smallville

Kategoriák:

A Fault in our Stars c. film meglepett és megríkatott. A film végén szól Ed Sheeren dala, ami miatt kicsit még jobban könnyeztem...

 

Animációs filmek ~ TOP 5

2015.08.16. 15:51

Ha vannak is toplistáim - ritka kivételtől eltekintve - nem tetszési sorrendet takarnak. Az animációs filmek TOP 5 listája például időrendet jelent, azaz ilyen sorrendben jelentek meg, vagy láttam ezeket a kedvenceimet.

Valójában ezek mesék, de szerencsére nem csak gyerekeknek szólnak, illetve, ha így van, akkor is vállalom, hogy én bizony szeretem a meséket.;-) Már amelyiket, ugye.:-D A jelenlegi lista folyamatosan bővült, sokáig csak TOP 3 volt, mert nyilván nem mindegyik kerül igazán közel a szívemhez, de aztán jöttek újabbak, a lista pedig már hatra bővült és emiatt elhatároztam, hogy szelektálni fogok, mert nem akarok majd egyszer TOP 128-as listát (optimista vagyok;-)) emlegetni, főleg, hogy ennyi címet meg sem bírnék már jegyezni.:-)

Most jöjjön a lista, bővebb esszéket majd külön-külön készítek róluk (a címekbe majd folyamatosan linkelem ezeket).

Főcím: Chuck

2015.07.21. 22:33

Van első és van második kedvenc sorozatom, melyekről már beszéltem, most pedig jöjjön a harmadik, azaz a Chuck.

Szerelem, de csak második látásra. Akkor ugyanis, amikor az RTL Klub kezdte adni, valahogy nem fogott meg, még előbb kaszáltam, mint a csatorna. Később valamelyik ertéeles adón újrakezdték valami lehetetlen időpontban, de mégis... akkor teljesen megfogott, úgy tűnik ráéreztem a stílusra (pedig nem vagyok geek) és totál beszippantott. Olyannyira, hogy ráadásul Zachary Levi hármas számú szívemcsücske lett. Annyira illik rá ez a szerep, mintha rá öntötték volna. A többi karakter is jó, jól működnek együtt is, az pedig külön imádtam, hogy egyre több filmes és sorozatos utalás volt benne, kifejezetten imádtam vadászni ezekre. Nem mellesleg ebből is készítettem egy jó kis gyűjteményt, mely a sokat emlegetett előzménybloggal együtt az enyészeté lett, de csakazértse' adom fel és alkalomadtán itt is megörökítem azt az utókornak.:-)

chuck-promo-s1.jpgchuck-promo-s5.jpg

Szóval Chuck. Öt évad, összesen 91 epizód. Mindvégig imádtam. Pontosabban a legvégéig, a befejezés ugyanis szíven ütött, de rendesen. Erről rögtön nem is tudtam írni, ami utólag visszagondolva jó, mert ha megtettem volna, az is elveszett volna. Na majd itt!:-)

Szóval Chuck. Kezdjük az intrókkal. Most csak az első három évaddal, melyek alapjában ugyanazok, de mégiscsak külön évadok.;-)

Szerző: teardrops

Szólj hozzá!

Címkék: chuck

Kategoriák:

[SZINKRON]

... Az érdekes benne az,
hogy odakint becsületes voltam, a kezem tiszta.
Csak a sitten váltam bűnözővé.

the-shawshank-redemption.jpg

 The funny thing is...
...on the outside, I was an honest man, straight as an arrow.
I had to come to prison to be a crook.

Színészek videoklipekben

2015.07.01. 20:56

Az már említettem a szépszeműek első csokránál, Keanu Reeves az első számú szívem csücske. Amikor réges rég, egy messzi-messzi galaxisban megláttam egy videoklipben, még nem tudtam ki ő, de megjegyeztem... és még a klip is tetszett. Paula Abdul 'Rush Rush' című daláról van szó.

Ennek apropóján elgondolkoztam, van-e más olyan klip is, ahol színészek szerepelnek és mivel össze tudtam szedni hetet, így evidens volt, hogy a másik blogomban (HETESÉVEL) fogom ezt a bejegyzést elkészíteni.

 

 

Szerző: teardrops

Szólj hozzá!

Kategoriák:

Poén: Monk 2x09

2015.06.30. 11:16

monk-209.jpg

Sharona: Nesze!
Monk: Ez mi?
Sharona: Én nem fizetem ki!
Monk: A te kocsid!
Sharona: Te nem dobtál pénzt az órába!
Monk: Oké, egyezzünk meg! Te kifizeted a csekket és én… nem.
Sharona: Miféle egyezség ez?
Monk: Számomra előnyös.

Szerző: teardrops

Szólj hozzá!

Címkék: monk

Kategoriák:

Hiába néztem ki magamnak Jamie Dornant az Egyszer volt-ban (Once Upon a Time), mint a legjobb pasit a sorozatban, még ez sem tudott rávenni arra, hogy megnézzem a filmet. A zenéjébe viszont egyszer beleakadtam és azt kell, hogy mondjam: tetszik.:-)

Így szól Ellie Goulding a Fifty Shades Of Grey-ben:

 

 

süti beállítások módosítása